KERKYRA - KORFU
....KORFU 2006....


2006.08.24. Csütörtök

   A nyaralás elejére beterveztünk egy nagyobb bevásárlást Korfu városban. Nem mintha Moraitikán ne lehetne kapni mindent a supermarketekben. Mivel piac csak hétköznap délelőtt van, ezért csütörtökre esett az első lehetséges időpont. A piac átkerült a régi helyéről az új erőd tövébe. Nem nagy különbség, mert gyakorlatilag az utca egyik oldaláról a másik oldalára került. Az árusok egy éve is ugyanazok voltak, néhány arcra emlékeztem is. A bevásárlás a szokásos dolgokra terjedt ki : görög dinnye, sárga dinnye, őszibarack, nektarin, szőlő, paradicsom. Érdekes, hogy Korfun nem találtunk igazán érett paradicsomot, mindegyik egy kicsit mintha még zöld lenne itt-ott. Ezen kívül vehettünk volna még halat, fűszereket, zöldséget, mézet, szóval bármit amit egy piacon meg lehet találni. A piacot elnézve valahogy az a benyomásom, hogy a görögök jobb kereskedők, mint a magyarok. Az árut olyan látványosan tudják kézbe venni és mutogatni ! Hal vásárlásnál például hajtogatnak egy papírtölcsért és abba dobálják bele a kiválaszott portékát. Szinte átugranak a halacskák, jóllehet döglöttek.

   Piacozás után kimentünk a reptérhez néhány leszállást megnézni. Először fölmentünk a Kanoni félsziget kilátójához és onnan szemlélődtünk. Egyszer jött egy Cessna 172-es a tenger felől, dem csökkentette a magasságát. Azt hittem átrepül a kifutó felett, de nem. Már a pálya fölött volt, amikor az utas szólhatott a pilótának : "Te baszdmeg, itt a reptér !" Erre a repülő átment zuhanó repülésbe és lerakta a gépet. Volt néhány spotter a teraszon, akik jót röhögtek ezen a leszálláson. Később lementünk a gáthoz. Lent ugyan nincs árnyék, de közvetlenebb az élmény. Jött az első gép, mi meg ott álltunk egymás mellett. Amikor a gép elrepült fölöttünk és nagy szelet csapott, a feleségemről lefújta a kalapot, ami a vízben kötöt ki és egyből elsüllyedt. Anyósom ezt csak a periférikus látásával érzékelte és azt hitte, hogy a gyereket fújta be a vízbe a repülőgép. Kissé megijedt, mi meg szegényebbek lettünk egy kalappal. Repülőnézés után visszafelé beugrottunk a Lidl-be, ami a kifutópálya másik végénél van, kissé bentebb a főúttól. Ott jó áron lehet kapni élelmiszereket. Egy átlag üdülörészen lévő bolttól jóval olcsóbb. Bevásárlás után visszamentünk a szállásra és egy jót fürödtünk a medencében. Egy nap eltelt már és még a tengerben nem is fürödtünk. Viszont nem is volt bennünk semmiféle 1 hetes kényszer, mivel a két hét nyaralás az két hét, abba sok minden belefér. Ha az olvasó megteheti, hogy két hétre menjen, akkor tegye azt, mert árban nem jelentősen több, viszont elkerülhető a stressznyaralás, a "jaj a felét se látjuk" üdülés.

   Késő délután mégis felkerekedtünk és átmentünk a sziget nyugati oldalára a Korissin tó északi csücskéhez. Ez kb. ugyanolyan strand, mint a sokak által ismert Issos beach, csak ez egy kicsit északabbra van és talán közelebb is Moraitikához. Néhány zuhanyzó is található a helyszínen, tehát ez a minimális komfort megtalálható itt is. Még egy apró különbség az, hogy itt van egy kövesebb rész is. Viharosabb idő után sok kagylót lehet errefelé gyűjteni. A partvonal eléggé egyenes dél felé, akár át is lehet sétálni Issos beach-ig, mindössze néhány kilométer. Szép innen a naplemente, bár tény, hogy Sinarades környékén a legszebb. És persze itt-ott néhány szerelmes párt is látni a parton a homokban enyelegni. Ez is szép látvány és erotikusabb is mint a Pirvate Gold.
Naplemente után visszaindultunk a szállásunkra. Az út elején van néhány nagyon hangulatos, csendes kis taverna, gyertyafénnyel és a kemencében tűzzel. Báránysült, jelzi a tábla. Sajnos a két hét alatt nem tértünk be egyikbe se, de valamikor biztosan kipróbáljuk.


Tovább a következő nap eseményeihez : 2006.08.25. Péntek

Szabó Mihály (c) 2006-2007